ISO 50001 bevezetés

ISO 50001 bevezetés

Négyévenkénti energetikai audit helyett válassza a hosszú távú megoldást kínáló ISO 50001 bevezetésének lehetőségét!

A 2015. évi LVII törvény értelmében mentesül az energiaaudit elvégzése alól az a nagyvállalat, amely ISO50001 vagy azzal egyenértékű, független tanúsító szervezet által tanúsított energetikai irányítási rendszert működtet!
 

Megtérülő költségek, energiahatékonyság!

A szabvány előírja, hogy a működtető szervezet határozza meg az energetikai irányítási rendszer működtetésének határait. Ha figyelembe vesszük az energiaaudit komplexitását, akkor az ISO 50001 szabványnak is a vállalat egészére kell kiterjednie.

Az energiaaudithoz hasonlóan ebben az esetben is el kell végezni az energetikai állapotok felmérését, dokumentálását, viszont nem kell mindenre kiterjedő részletes számításokat végezni.

Elegendő az energetikai állapotokból cselekvési terveket készíteni.

Előírás azonban, hogy ezekből a cselekvési tervekből valamit meg is kell valósítani, és azt megfelelő módon dokumentálni, az eredményeket láthatóvá tenni.

Véleményünk szerint az ISO 50001 bevezetése rövid távon kevesebb erőforrást (invesztíciót) igényel, mint az energiaaudit.

Hosszú távon költségek tekintetében nem kerül kevesebbe, viszont a működtetésnek köszönhetően (folyamatos ellenőrzés és fejlesztés) a befektetések megtérülnek.

Felkészítés ISO50001 energetikai irányítási rendszer bevezetésére

Hogyan történik?

Az ISO50001 bevezetésének egyik legfontosabb pontja az energetikai irányítási rendszer működtetési területének pontos meghatározása. A törvényalkotó célja egyértelműen a vállalati energiahatékonyság javítása, ezért ajánlatunkat ennek megfelelően, a vállalat egészére történő bevezetésre készítjük el.

1.lépés – Energiatervezés

A vállalatnak energiatervezési folyamatot kell végeznie. Az energiatervezési folyamatnak magában kell foglalnia azon szervezeti tevékenységek felülvizsgálatát, amelyek hatással lehetnek az energia teljesítményre.

Energiaátvizsgálást kell kialakítani, rögzíteni és fenntartani.

Az átvizsgálás során elvégzendő feladatok:

  • Elemezni kell az energia felhasználást és fogyasztást mért és más adatok alapján
    • jelenlegi energiaforrások azonosításával
    • a múltbeli és jelenlegi energiafogyasztás értékelésével
  • Az energia felhasználás és fogyasztás elemzése alapján azonosítani kell a jelentős energia felhasználású területeket
    • azon létesítmények, berendezések, rendszerek, folyamatok, személyek azonosítása, akik/amik a szervezetnél, vagy annak nevében dolgoznak és jelentős hatásuk van az energia felhasználásra, fogyasztásra
    • azon egyéb változók azonosítása, melyek jelentős hatással vannak az energia felhasználásra
    • azon létesítmények, rendszerek, berendezések, folyamatok jelenlegi energiateljesítményének meghatározása, amelyek az azonosított jelentős energiafelhasználással kapcsolatosak
    • jövőbeni energiafelhasználás és fogyasztás becslése
  • Azonosítani, sorrendbe állítani és rögzíteni kell az energiahatékonyság növelésének lehetőségeit.
  • Létre kell hozni egy vagy több energetikai alapállapotot, a kezdeti energetikai átvizsgálást tartalmazó információk felhasználásával.
  • Energia teljesítmény mutatókat kell létrehozni, melyek alkalmasak a folyamatos energiateljesítmény figyelésére, mérésére.
  • Energia előirányzatokat, célokat, cselekvési terveket kell meghatározni

Fentiekből látszik, hogy a kezdeti munka mennyisége részben megegyezik az energiaaudit előkészítő szakaszában szereplő feladatokkal, de az alapállapotok, teljesítménymutatók és előirányzatok, cselekvési tervek az audit előkészületekben nem, vagy nem ilyen részletességgel szerepelnek.

2.lépés, bevezetés, működtetés

Az ISO50001 energetikai irányítási rendszer bevezetésének legfontosabb eleme a vállalatvezetés elkötelezettségének deklarálása.

Ennek során a felsővezetésnek:

  • energiapolitikát kell létrehoznia, bevezetni és fenntartani
  • energiairányítási csoportot kell létrehozni és ki kell jelölni a vezetés képviselőjét
  • biztosítania kell a szükséges erőforrásokat
  • azonosítania kell az energetikai irányítási rendszer működési területét és határait
  • kommunikálnia kell az érintettek felé az energia-irányítási rendszer fontosságát
  • biztosítani kell, hogy az energia előirányzatok, célok megvalósuljanak
  • biztosítani kell, hogy az energia-teljesítménymutatók megfeleljenek a szervezet sajátosságainak
  • figyelembe kell venni az energiateljesítményt a hosszú távú tervezésben
  • biztosítani kell, hogy az eredményeket mérjék és arról rendszeres időközönként beszámoljanak
  • vezetőségi átvizsgálásokat kell végezni

A vállalatvezetés elkötelezettségének deklarálását követően kerülhet sor a bevezetés elindítására.

Fontos szempont, hogy a bevezetéskor és működtetéskor fel kell használni az elkészült előirányzatokat, célokat, cselekvési terveket.

Folyamatosan biztosítani kell, hogy azok a személyek, akik a szervezetnél vagy annak nevében dolgoznak és jelentős hatással vannak az energia felhasználásra, megfelelő képzettséggel rendelkezzenek.

Meg kell határozni a képzési igényeket az energia irányítási rendszer működtetésével és az energiafelhasználás ellenőrzésével kapcsolatosan. Ennek érdekében a szervezetnek képzéseket kell tartani, vagy más intézkedéseket bevezetni, hogy megfeleljen az igényeknek.

Létre kell hozni olyan folyamatot, amely által bármely személy vagy a vállalat érdekében dolgozó észrevételeket, javaslatokat tehessen az EIR működésének javítása érdekében.

Létre kell hozni, be kell vezetni és fenn kell tartani papír, elektronikus, vagy bármilyen más adathordozón azokat az információkat, amelyek leírják az EIR főbb elemeit és azok kölcsönhatását.

Azonosítani kell és meg kell tervezni azon műveleteket és karbantartási tevékenységeket, amelyek kapcsolatosak a jelentős energiafelhasználással, és összhangban vannak az energiapolitikával, az előirányzatokkal, célokkal, valamint a cselekvési tervekkel annak érdekében, hogy biztosítsák azok meghatározott feltételek melletti végzését.

Figyelembe kell venni az energiateljesítmény növelésének lehetőségeit, a működés szabályozását az olyan új, módosított és felújított berendezések, rendszerek és folyamatok esetében, amelyek jelentős hatással vannak az energiateljesítményre.

Meg kell határozni és be kell vezetni energiafelhasználás/fogyasztás/hatékonyság értékelési kritériumokat, a tervezett vagy várható működési élettartam figyelembe vételével, amikor olyan energia felhasználó termékeket, berendezéseket vagy szolgáltatásokat szerez be, amelyek várhatóan jelentősen befolyásolják a szervezet energia teljesítményét.

A szervezetnek biztosítania kell, hogy meghatározott időközönként figyelemmel kísérje, mérje, elemezze a működésnek azon fő jellemzőit, amelyek meghatározzák az energia teljesítményt. A szervezetnek tervezett időközönként ki kell értékelnie, hogyan felel meg azon jogi és egyéb követelményeknek, amelyet magára nézve kötelezőnek ismer el, és amelyek az energiafelhasználással és fogyasztással kapcsolatosak.

A szervezetnek tervezett időközönként belső auditot kell végezni, hogy biztosítsa az EIR megfelelő működését, hatékonyságát. A szervezetnek azonosítani kell az aktuális és lehetséges nem megfelelőségeket azáltal, hogy helyesbítést, helyesbítő tevékenységet és megelőző tevékenységet végez. A szervezetnek feljegyzéseket kell létrehoznia és fenntartania ahhoz, hogy biztosítsa a saját EIR-jének és az ISO50001 szabványnak való megfelelést és az elért energiateljesítmény eredményeket.

Előzőekből látható, hogy a felkészítési és bevezetési folyamat „végterméke” nem egy egyszeri produktum, hanem folyamat, melyben a felkészítő tervezési, irányítási, oktatói szerepet vállal. Munkájával elősegíti a folyamatok beindulását, működését, de aktívan nem vesz részt abban. A felkészítés során tehát a felkészítőnek és az EIR-ben résztvevőknek „csapatmunkában” szorosan együtt kell működniük.

Az ajánlatunk nem tartalmaz műszaki feltárást, dokumentálást. Feltételeztük az energetikailag szükséges szintig a dokumentációk meglétét. Amennyiben a kapott dokumentációk nem felelnek meg a valóságnak és új felmérés elkészítése szükséges, arra külön díjazás ellenében vállalkozunk.

A bevezetési díj a helyi érintettek aktív közreműködése esetén jelentős mértékben csökkenthető. Az ISO50001 energetikai irányítási rendszer bevezetéséhez nem szükséges külsős tanácsadó igénybevétele, azt az érintett vállalat saját erőkkel is megvalósíthatja. Ezért a szerződéses ár kialakítása attól függ, hogy az elvégzendő feladatokat milyen mértékben sikerül megosztani Megrendelő és Vállalkozó között.

Személyre szabott ajánlatért, kérjük, töltse ki űrlapunkat


Köszönjük üzenetét.
Hiba az üzenet küldése közben.